3 olimpiai érem a Perfect Nails-nél
Első olimpiai szereplése hatalmas sikert hozott a Perfect Nails-nek, hiszen háromszoros díjnyertes lett a londoni Körömolimpián. Darabos Évi , a magyar Perfect Nails versenycsapat tagja lett a legsikeresebb magyar versenyző a londoni Körömolimpia legprofibb mezőnyében (3. divizió)
Évi 3 versenyszámban indult, és mindháromban kiváló eredménnyel állt a dobogón, 3 csillogó érmet szerezve egyedüli magyarként ebben a magas kategóriában. A többszörös Magyar és Európa-bajnok immár kétszeres olimpiai ezüstérmes, és egyszeres bronzérmes!
„Élményekkel teli, de nagyon fárasztó napokon vagyunk túl. A 3-as divizióban nem csak azért volt nehéz versenyezni, mert itt csak olyan versenyzők indultak, akik már valamilyen rangos versenyen aranyérmet szereztek, hanem azért is, mert legalább 3 technikailag eltérő kategóriában kellett bizonyítanunk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy mindhárom versenyszámban, amiben elindultam, ilyen sok versenyző között sikerült dobogós eredményeket elérnem. Köszönöm a Perfect Nails egész csapatának a felkészülésben nyújtott segítséget!"
Darabos Évi
Az ezüstérmes helyezéseink elérésében kategóriánként az alábbi anyagok segítettek:
Tip-porcelán - 2. hely
A különleges körömágyhosszabbítású versenykörmök a „Perfect Masque Pink " porcelánporral készültek. A tökéletes összhatás eléréséhez a „Speed Pink ", „Speed dark Pink ", „Speed Clear " és normál-lassú kötésű „White Powder " porcelánporok nélkülözhetetlenek voltak. A megújult összetételű, enyhén lilás-kék színű, lassú kötésű „Perfect Liquid " segítette a színkiemelést. A tökéletes C-ív hajlításában az új „Magic hajlító csipesz " segített.
Épített zselé - 2. hely
Az ezüstérmes zselés köröm a legszebb Perfect-es körömágyhosszabbítóval, a „Cover Gel "-el készült. A hihetetlenül ragyogó fehérséget az optikai színkiemelővel rendelékező „Extreme White Gel " biztosította. A versenyköröm tökéletes formájának, és színének elérésében még a platinás csillogású, remek terülésű „Platinum Gel ", és az extra sűrűségű, élénk rózsaszínű „Active Pink Gel " segített.
Épített porcelán - 3. hely
A többszörös díjnyertes Darabos Évivel, személyesen lehet találkozni a "Perfect Days roadshow" turné vidéki állomásain. Az ingyenes rendezvények keretében a legújabb körömtrendek neves előadók bemutatásásval látogatnak el a helyszínekre. (Kolat Her Erika, Kovács Gabi, Gáspár Köbli Kriszta, Bognár Anita)
Kolat Her Erika, olyan kihívásra vállalkozott a londoni Körömolimpián, hogy a megszokottól eltérően nem díszítő, hanem építő kategóriákban indult. Két kategóriában nevezett a 2. divizó igazi profi mezőnyébe, közel 70-70 fős nagyon erős nemzetközi mezőnnyel. Az élmezőnyben, a 6.-ik és 8.-ik helyezést érte el, maga mögé utasítva ezzel számtalan ismert, és neves körömépítőt!
„Nagy várakozással töltött el ez a nagyszabású verseny, és persze izgultam, hogy milyen is lesz ilyen erős, profi, nemzetközi mezőnnyel együtt versenyezni. Külön kihívás volt, hogy beleférjek a megadott időbe. A porcelán építésére 2,5 óra, a zselé építésére 2 óra állt rendelkezésre. Örömmel tölt el, hogy életem első építő versenyén - ráadásul a 2-es divizióban- az első 10-ben végeztem a közel 70 fős mezőnyben. Nagyon megtisztelőnek érzem, hogy ott lehettem és részt vehettem ezen a rangos versenyen. Köszönöm a lehetőséget a Perfect Nails-nek!" Kolat Her Erika
A porcelán körömhöz Erika az alábbi anyagokat használta:
Perfect Nails körömelőkészítő folyadékok , Clear Powder porcelán por, Masque Pink körömágyhosszbbító porcelán, és az új Extra White hófehér porcelán por.
A zselés körömhöz Erika az alábbi anyagokat használta:
Kitűnő terülésű, és platinás csillogású Platinum Gel , Cover Gel természetes hatású körömágyhosszabbító zselé, optikai fehérítő Exreme White hófehér zselé, végül Top Gel szikrázó fényzselé.
Lakkozáshoz: Haute Red - Orly tűzpiros körömlakk
A Perfect Nails teljes személyzete nevében gratulálunk a lányoknak a szép teljesítményéhez!
Izgatottan várjuk a további világversenyek sikereit.