Perfect Nails Hírlevél

Róma és Bergamo

Perfect Nails RómaA 2012-es évet a Perfect Nais már két olaszországi kiállítással indította. Az első Rómában, Olaszország fővárosában került megrendezésre. Erre a nagyszabású szépség és műköröm kiállításra, az ország minden részéről érkeztek a látogatók. Ezt követte Bergamo városa, Lombardia tartományban. Ezen a kiállításon több, mint 18 000 látogató volt.

Nagy sikerrel szerepelt a Perfect Nails mindkét városban. A látogatók nagy érdeklődéssel követték a Perfect Nails szakemberek bemutatóit, Rómában Kis Mercédesz, Bergamo-ban Csomai Ágnes és Csomai Betti kárpráztatta el munkáikkal az olasz közönséget. A bemutatók igazolták a Perfect Nails műköröm alapanyagok kimagasló minőségét és tartósságát. Nagy sikere volt a színes zselék és lakkzselék széles színskálájának, a MICA porok és pelyhek változatos színeinek, a Perfect Opal csillogásának és a porcelánporok, zselék variálhatóságának. A magas szintű építési és díszítési technikákat nagy érdeklődés kísérte. Bergamo-ban már bemutatásra kerültek a Perfect Nails porcelánok és zselék új színei, az éve színe- a „Tangerine Tango" jegyében.

A nagy színpadi „Dzsungel Show" modelljeinek körmei és ékszer kiegészítői is Perfect Nails anyagokkal készültek. A magas szintű építési és díszítési technikák elkápráztatták az olasz szakembereket. Sok barátot szereztünk és biztosak vagyunk, hogy a Perfect Nails tábora egyre csak növekszik Olaszországban és világszerte. A Perfect Nails termékek magas színvonala, biztonságos és minőségi munkát garantál, mely minden körmös szakember számára fontos bárhol a világon.
Perfect Nails Róma 2012

Szabolcs Kupa arany érem!

Assenbrenner Niki országos bajnok műköröm építő kategóriában, Szabó Niki bronzérmes műköröm díszítő kategóriában és Kovács Éva aranyérmes tip-boxban! Gratulálunk a dobogós helyezésekhez!

Az idén, február 12-én került megrendezésre a X. Szabolcs Kupa keretében, az országos műköröm díszítő és építő verseny. A Perfect Nails versenycsapat tagok (Assenbrenner Niki, Szabó Niki, Kovács Éva és Kovács Era) különböző kategóriákban - építő, díszítő és TIP-BOX - is indultak.

Szabolcs Kupa 2012
Assenbrenner Niki épített porcelán kategóriában országos bajnok lett, 1. helyezést ért el. Szabó Niki pedig díszítő kategóriában, melynek témája Varázslatos Egyiptom volt 3. helyezést ért el.
A versenyt sok gyakorlás és munka előzte meg, de megérte a fáradságot, mert meghozta a gyümölcsét. Assenbrenner Niki precíz és pontos munkája a legtöbb pontot hozta el. A bajnok körmöket a Perfect Nails „Traditional powders" porcelán rendszerével készítette. A klasszikus versenykörmök elkészítéséhez a következő Perfect Nails termékeket használta: White porcelán por, Clear porcelán por, Dark pink porcelán por, megújult Liquid blue effect hatással.

Miss Colours 2012 Szépségverseny

A Miss Colours Hungary 2012 szépségverseny döntőjében. február 25-én megválasztották Magyarország első kerekesszékes szépségkirálynőjét! A verseny során a hölgyek megjelenéséről olyan neves divat szakemberek gondoskodtak, mint Zoób Kati híres divattervező, és Sipos Zita sminkmester. A hölgyek körmeit minden esetben a Perfect Nails szakemberei készítették.
A rendezvény háziasszonya Pataki Zita volt, a zsűriben helyt kapott Magony Szilvia szépségkirálynő és műsorvezető, Lakatos Márk stylist, Fiala de Gábor fotóművész, a felhőtlen szórakozásról pedig Molnár Ferenc, Caramel gondoskodott. Az est neves vendégei közt szerepelt a XII. ker alpolgármestere, és Szekeres Pál, minisztériumi államtitkár.
A zsűri döntése alapján az első három helyezett Varga Katalin Eszter, Melnyik Edina, és Molnár Marietta Laura lett. A közönségdíjas az interneten leadott és a helyszínen résztvevők szavazatai alapján Sáfrány Anita műkörömépítő lett.

Anita sikere külön örömmel tölt el bennünket, mert az elhíresült, tragikus 2006 augusztus 20-i viharos balesete után hihetetlen lelkierővel talpra állva új szakmát tanult, és immár több éve ügyeskezű műkörömépítő, és körömdíszítő szakemberként új célokat és álmokat valósíthat meg. Terveiben évek óta a Perfect Nails személyes támogatását élvezi, reméljük mihamarabb megnyitja saját műkörmös szalonját is. Gratulálunk, és további sok sikert kívánunk Anitának!

Miss Colours

Nail Star V: Karnevál és Farsang

Nail Star

Lezárult Magyarország egyik legrangosabb internetes körömdíszítő versenysorozatának, a Nail Star-nak az 5. epizódja, melynek témája a farsang volt. Ezúttal, a Nail Star versenyek történetében új rekordok születtek!

Több mint 130 versenyző küldte be szebbnél szebb munkáját, és döntött úgy, hogy megméretteti magát. Hihetetlenül sokan voltak kíváncsiak a pályamunkákra, több mint 40 000 -en látogatták meg a Nail Star oldalt, és összesen több mint 10 000 szavazat érkezett be a közönségszavazás ideje alatt.

Sok körmös szakembert ihletett meg a Velencei Karnevál hangulata, de készült versenymunka a mohácsi Busójárás figuráival, és a Riói karnevál figyelemfelkeltő színeivel is.

A feltöltött fotók sokszínűsége mutatja, milyen sok lehetőséget rejtett magában a téma és a kiírás. A versenyzők hihetetlen kreativitással mozgatták meg az ismerőseiket, és „kampányoltak" azért, hogy az áhított nyereményt elnyerjék.

Velencei Barok

Tavaszi KÖRÖMPALOTA sikerek!

2012. március 4-én zajlott a nagy tavaszi Körömpalota immár 8. alkalommal kápráztatta el a tömeget. A kellemes, tavaszi napsütéses vasárnap közel 1.000 ember látogatott el a Budapestre, a Stefánia Palotába, hogy részt vegyen a neves műkörömépítők előadásain, és kedvezményesen vásároljon a vásártérben.

A hatalmas tömeg elégedetten tapasztalhatta, hogy idén még gyorsabb és szakszerűbb volt a kiszolgálás, és lényegesen lerövidült a sorban állás ideje, hiszen 7 kassza működött, és bőséges árukészlet állt rendelkezésre.

A 2012-es körömdivat legújabb technikái és Perfect Nails anyagai is itt mutatkoztak be először: FRESH KOLLEKCIÓ (12 ragyogó, új tavaszi porcelán szín), GLASS POWDER és GLASS GEL (üveg-hatású zselék, és porcelán por) OPAL TRANSPARENS és COLOR GEL (átlátszó és színes opál zselék).

A színpadi bemutatók előtt és után egy külön workshop teremben 10 különálló asztalon egész napos bemutatót tartottak a fellépő ismert körömépítő, és díszítő bajnokok. Itt személyes bemutatókon testközelből lehette megnézni technikáikat. (Assenbrenner Niki, Bognár Anita, Csomai Ági, Csomai Betti, Darabos Évi, Gáspár Köbli Kriszta, Kis Mercédesz, (Kolat) Her Erika, Kovács Era, Kovács Éva, Szabó Niki).

A rangos internetes körömdíszítő verseny a Nail Star 5 ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadója alkalmából a díjazottak (1.hely: Almásy Fruzsina, 2.hely: Ézsiásné Martonosi Enikő, 3.hely: Tóth Edit, Közönségdíj: Kovács Anita) értékes ajándékokat, és egy-egy minősítő oklevelet vehettek át a Perfect Nails felajánlásában.

>> RÉSZLETES KÖRÖMPALOTA BESZÁMOLÓ

Körömpalota 2012 Tavasz

Bologna és Düsseldorf

Megérkezett a tavasz, mely a Perfect Nails-nek is újabb sikereket hozott. Márciusban két nemzetközi kiállításon állított ki a Perfect Nails egyidőben. Az egyik a világhírű és talán az egyik legnagyobb európai szépség kiállítás, a Cosmoprof Bologna, ahol 24 nm2-es standon jelent meg a Perfect Nails. A másik a „Beauty International Düsseldorf”, mely igen elismert és neves kiállítás a szépségiparban. Itt kerülnek megrendezésre a szakmai világbajnokságok is.
Perfect Nails sikerek
Számos előkészület és munka előzte meg a kiálltásokat, de nem hiába, mert mindkét helyszínen nagy érdeklődés fogadta a Perfect Nails műköröm alapanyagokat és kiegészítőket. Számos Perfect Nails újdonság került bemutatásra, többek között az új Opál zselék és „Glass design” üveg hatású zselék és porcelán porok , új technikák és körömformák. Örömünkre szolgál, hogy a külföldi szakembereknek is tudtunk újat nyújtani a Perfect Nails széles termékskálájával és újdonságaival.

Perfect NailsBologna, Cosmoprof kiállításon Gáspár-Köbli Kriszta Perfect Nails oktató volt a segítségünkre, munkájával elkápráztatta az olasz közönséget. Bemutatta új körömformáját, a Finch-et, melyhez a Perfect Nails tavaszi kollekcióit is használta. A divat országában nagy siker fogadta az idei trendszíneket. A színes zselékből is különösen a mandarin, kék, zöld és pink élénk változatait keresték, bár sokan maradva a klasszikus körmöknél, a „French and Cover” körömágyhosszabbító lakkzseléket kedvelték.

Düsseldorban Darabos Évi mutatta be a Perfect Nails műköröm alapanyagokat, újdonságokat és a Monroe körömformát. A látogatók számára Darabos Évi munkái igazolták a Perfect Nails termékek kimagasló minőségét és trendiségét. Itt került megrendezésre a Világbajnokság is, melyre Évi a Budapest Open 2011 versenyen szerzett győzelmeivel (2 arany) kvalifikálta magát. Az új stílusú elvárások ellenére Évi 2 ponttal a dobogótól negyedik helyezést ért el zselé kategóriában. A Világbajnokságon partnerünk, egy német műköröm trainer is már Perfect Nails műköröm alapanyagokkal indult. Gratulálunk!

A Perfect Nails tábora egyre nő világszerte, most is számos új partnerrel büszkélkedhetünk, akik már tudják, hogy a Perfect Nails termékek magas színvonala, biztonságos, minőségi munkát garantálnak és minden körmös szakember számára fontos a tökéletesség bárhol a világon.

Kézműves kupa: két arany, egy bronz!

Kézműves kupa 2012

Assenbrenner Niki többszörös országos bajnok zselé és porcelán kategóriában is arany érmet szerzett. Szabó Niki díszítő kategóriában bronzérmes lett. Gratulálunk az újabb dobogós helyezésekhez!

Az idén, március 11-én került megrendezésre a Kézműves Kupa rendezvény keretében Miskolcon, az országos műköröm díszítő és építő verseny. A Perfect Nails versenycsapat tagok, Assenbrenner Niki és Szabó Niki műköröm építő (zselé, porcelán) és díszítő kategóriában indultak, és ismételten kiemelkedő eredményeket értek el!
Assenbrenner Niki, immáron többszörös országos bajnok, zselé és porcelán kategóriában is 1. helyezést ért el. Szabó Niki pedig a díszítő kategóriában, melynek témája Esküvői körmök volt 19 versenyző közül érte el a 3. helyezést. A versenyt most is hosszas felkészülés, sok gyakorlás és előkészületi munka előzte meg, de meghozta a gyümölcsét az elért dobogós helyezésekkel!

>> RÉSZLETES BESZÁMOLÓ

Perfect Day 2012 - Budapest

Március 25.-e Perfect Day a Beauty Stores szakáruházban. A Perfect Nails raktár április végével Budára költözik egy nagyobb és modernebb helyszínre, így egy gigantikus raktár kisöprő vásárt tartott fantasztikus kedvezményekkel, workshoppal és nyitott tégelyek asztalával.

A workshop asztaloknál Kolat (Her) Erika, Assenbrenner Niki és Kis Mercédesz különleges műköröm alkotásait tekinthették meg. Örömünkre sok körmös szakember élt a szenzációs vásárlási lehetőséggel, így ismét kígyozó sorban várták a bejutást üzletünkbe. Nagy sikert arattak többek között a lakkzselék, színes porcelán porok és a körmös bőröndök. Köszönjünk a hatalmas érdeklődést, amivel megtiszteltetek minket! Perfect Day sorozatunk folytatódik!

Perfect Day

Körömtábor Romániában

Körömtábor Romániában 2012

2012. március végén, a romániai Szalárdon, került megrendezésre az első Perfect Nails Körömtábor.

A 18 résztvevő a hat napos körömtáborban az egész napos Darabos Évi képzés mellett egykisebb kirándulásból és egy fergeteges záróbuliból is kivette a részét.

A lányok a fárasztó, de élményekkel teli hét után akril, akvarell és porcelán mintákkal felvértezve térhettek vissza a vendégeikhez, akiket reméljük, gyorsan meg is örvendeztettek a frissen tanult köröm díszítésekkel.

Perfect Day Rómában

Perfect Day sorozatunk külföldön is elindult. Március 24.-én megrendezésre került az első olaszországi Perfect Day Rómában.
Perfect Day Róma 2012
Számos olasz szakember látogatott el a rendezvényre és ismerkedett a Perfect Nails műköröm alapanyagokkal. Volt nyitott tégelyek asztala, ahol a színes zselék és lakkzselék idei trendszíneit és a Perfect Nails újdonságait is megtekinthették az érdeklődők. Kis Mercédesz szakmai bemutatója, különleges körömformái és díszítései elkápráztatták a résztvevőket. Az olasz körmös szakemberek is meggyőződtek arról, hogy a Perfect Nails termékek tökéletes lehetőséget nyújthatnak munkájukhoz.

RTL Klub Trendmánia és Fókusz

RTL Klub - Trendmánia és Fókusz

Idén is szinte minden vasárnap találkozhattunk a Trendmánia műsorában, ahol bemutatásra kerülnek az aktuális trendek és szépségápolási tippek.

A Trendmániában a Perfect Nails ötleteket nyújt a különböző körömformákra, ismerteti az újdonságokat és számos ápolási tanácsot ad körmeink szépítésére. Az elmúlt hónapokban többek között segítettünk az ünnepek utáni regenerálódásban, készültünk a farsangra és ismertettük a tavaszi újdonságokat.

A Fókusz műsora bemutatta, hogyan készült az Ikrek (X-Faktor) első műkörme Darabos Évivel és hogyan találta fel Jeff Pink, az Orly alapítója a francia maníkűrt. Jeff Pink a Fókusz műsorában az idei trendeket is elárulta. Találkozzunk minden vasárnap a Trendmánia műsorában és kövesd figyelemmel az aktuális körömtrendeket a Perfect Nails-el!

Jeff Pink, az Orly alapítója Budapesten

Jeff Pink az Orly alapítója és a francia manikűr feltalálója Budapestre látogatott, hogy megossza a magyar hölgyekkel a körömápolás titkait.

Interjút adott neves női magazinoknak, az RTL Klub Trendmánia és Fókusz műsorának és a Juventus rádiónak is.
Az interjú során elárulta a francia manikűr kialakulását, a hollywoodi sztárok körömviseleteit, kedvenc körömlakkjait és tanácsot adott arra, miként tudjuk körmeinket széppé és egészségessé varázsolni.

Végül bemutatta az idei köröm trendeket, divat körömlakk színeket egyenesen a filmvilág hazájából, Hollywoodból.

>> ORLY Körömlakkok

Jeff Pink Magyarországon

Roadshow 2012 - Eger

Perfect Days - Országos Roadshow 2012

Elindult a Perfect Days – országos roadshow turnénk. Első helyszínünk Eger volt, ahol Kolat (Her) Erika kápráztatta el az érdeklődőket „köröm csodáival”.

Bemutatásra kerültek a Perfect Nails újdonságai a „Glass Design” üveghatású zselék és porcelán porok, az Opal zselék, új fejlesztésű Nail Art porcelán porok és a 2012-es FRESH porcelán kollekció. Köszönjük a részvételt és várunk mindenkit szeretettel további roadshow helyszíneinken is!

>> Bővebb információ

Területi képviselők és Beauty Stores Áruházak
www.perfectnails.hu