
Darabos Évi - Perfect Day a színfalak mögött – 1. rész
A Perfect Day rendezvények előtt néhány héttel már izgatottan kezdjük a készülődést, hiszen egy ilyen magas színvonalú rendezvényre nagyon sok előkészület szükséges.
Programterv előkészítése – újdonságok a porondon
Az egyik legfontosabb feladat a program kialakítása, amelynél a kiinduló pont az újdonságok, amikkel szeretnénk megismertetni a közönséget. A programot igyekszünk úgy összeállítani, hogy legyenek benne technikai részek és díszítések is, legyenek hasznos, szalonmunka során jól használható tippek és érthető, ugyanakkor élvezetes legyen kezdőknek és haladó vagy éppen profi szakembereknek is. Az első tervezés után érkezünk az egyik számunkra legizgalmasabb részhez, amikor mi oktatók megkapjuk az újdonságokat és elkészíthetjük a tervezett előadásokat, ilyenkor letesztelhetjük, hogy pontosan hogyan fognak mutatni és mennyi időt vesznek igénybe, mi az, ami a helyszínen készüljön és mivel dolgozzunk előre. Ezután már csak az előadások felosztása van hátra, ami azért szokott nehéz feladat lenni, mert minden újdonságra azonnal lecsapnánk, de persze mindig sikerül megegyezni, hogy végül melyik elődadó melyik anyagot és eszközt kaparinthatja meg.
Otthoni felkészülés
Emellett persze a marketinges csapat is szorgosan dolgozik és alig várják, hogy megkapják tőlünk a programokhoz igazított képeket, hiszen az előadások beosztása után jön a gyakorlás és felkészülés, amikor kicsit játszhatunk az anyagokkal, a témán belül maradva kicsit kísérletezhetünk, hogy mit lehet még kihozni az anyagokból és a technikákból. Sokszor ezek késő éjjelekbe nyúló tesztelést jelentenek, hiszen annyira bele tudunk feledkezni ilyenkor a próbálgatásba, hogy sokszor azon kapjuk magunkat, hogy muszáj lesz befejezni, hiszen reggel a vendégek várnak ránk. Talán ez a rész a kedvencünk, hiszen itt tényleg kiélhetjük a kreativitásunkat, igazi öröm-körmözés ez!
Ezután a témától függően tipeken és/vagy modelleken készítünk az előadás témájának megfelelő körmöket és mintákat, amiket lefotózva a közönség ízelítőt kaphat abból, hogy mire is számíthat a rendezvényen.
Nagyon jó érzés a plakátokon, molinókon és az online felületeken is viszontlátni a munkáinkat és tudni azt, hogy mi vagyunk hivatottak arra, hogy kedvet csináljunk a szakembereknek, hogy aznap velünk tarthassanak.
Online Perfect Day – kilépve a komfortzónából
A tavalyi év sok szempontból volt rendhagyó, a rendezvények szempontjából is, hiszen a szokásos offline, személyes rendezvényeket nem tarthattuk meg, így hamar kellett szemléletet váltani és az online lehetőség felé fordulni. Az előkészületek tekintetében sok változás nem volt, de nagyon izgatottak voltunk attól a tudattól, hogy nem lesz ott közönség, nem lesz ott rögtön visszajelzés, mint a személyes rendezvényeken, nem lesznek érdeklődő, bíztató szempárok, „csak” egy stúdió tele kamerával és stábbal.
Próba nap – kezdődik az izgalom
A Perfect Day előtti napon izgatottan gyülekeztünk a stúdióban, hiszen lepróbáltuk a beszédeket, átvettük ki honnan fog belépni, hova fog nézni, mikor adja át a szót. Átbeszéltük melyik előadás hogyan fog következni, ki milyen kérdést fog feltenni a kvízben, hogyan fogjuk látni és megválaszolni a kérdéseket, szóval igyekeztünk mindenre alaposan felkészülni. És ezt nem ám egyszer… sokszor! Azt akartuk, hogy ez egy valóban profi műsor legyen, amit a nézőknek lesz kedve elkezdeni és nem lesz kedve félúton ott hagyni! Rendkívül jó volt egy ilyen profi csapattal és profi helyszínnel dolgozni, ahol bármilyen ötletet felvetettünk, rögtön jött rá a megoldás, sőt, hogy hogyan tudnánk még csavarni egyet rajta.
A próbanap végére elfáradtunk, de mégis örömmel és izgalommal vártuk a másnapot. És mi történt élesben a show alatt? A következő cikkünkből kiderül!
A cikk szerzője:
Darabos Évi